...és minden világossá válik!
A színlátás Színrendszerek Színkezelés

megoldások

colormanagement
color labor
digitális nyomtatás

pro nyomtatók
rip szoftverek
kellékanyagok

bemutatóterem


A Color Management kialakulása

A színkezelés, idegen szóval Color Management egy viszonylag új fogalom. Kevesen tudják mit is jelent, és még kevesebben tudják, hogy hogyan is kell helyesen alkalmazni.

Ha röviden szeretnénk megfogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy a Color Management feladata nem más, mint a színhelyesség biztosítása, a színek kordában tartása.

A színhelyesség biztosításának igénye gyakorlatilag a "nyílt rendszerek" megjelenésével egyidejűleg jelent meg. Míg régen "zárt rendszerek" voltak a jellemzőek addig ez nem volt egy égető probléma. "Zárt rendszer" alatt arra kell gondolni, hogy a régebben például egy fényképész egy adott márkájú filmre dolgozott, és ehhez a legtöbb esetben ugyanolyan márkájú berendezéseket használt (pl. Kodak filmhez, Kodak előhívó berendezést). Ezeket a rendszereket úgy alkották meg hogy egy adott "zárt rendszeren" belül biztosított volt az eszközök közötti megfelelő színkommunikáció.

A technológia fejlődésének köszönhetően azonban a "zárt rendszereket" felváltották a "nyílt rendszerek". A "nyílt rendszerekre" az a jellemző hogy a képalkotás minden fázisában más és más tulajdonságú eszközt alkalmaznak. Elkészülhet a kép például egy Canon digitális fényképezőgéppel, amit aztán egy HP monitoron megjelenítenek, hogy aztán egy Epson nyomtatón kinyomtassák. Minden egyes eszköznek más és más a színkommunikációja, másképpen kezeli a színeket, másként értelmezi az azokat számokkal leíró vezérlési értékeket, ennek következtében torzulások léphetnek fel. Színbeli eltéréseket tapasztalhatunk pl. a monitoron megjelenített kép és a kinyomtatott kép között.

Egy adott szín értékei eszközöktől függően:



Az ICC (International Color Consortium)

A színértékek torzulási problémáira igyekeztek választ találni a nagy gyártók, mígnem közösen, egy szervezetbe tömörülve próbálták orvosolni a színkommunikáció betegségeit.

1993-ban megalakult az ICC (International Color Consortium), mely a digitális színkezelés egységesítését tűzte ki céljául. Ma ennek a szervezetnek több mint 200 nagy gyártó a rendes tagja, de tagdíj nélküli tagok is vannak, pl. egyetemek, kutatóintézetek.

A CMS szoftverek által használt színprofilokat a legtöbb esetben az ICC által szabványosított módon hozzák létre, ezzel is elősegítve az egységes színkezelést.

CMS

Color Management System (CMS) egy színkezelő rendszer melynek feladata, hogy pontos és előre meghatározható színreprodukálást biztosítson a különböző tulajdonságú eszközök között. A folyamat minden résztvevőjéről készül egy profil. Ez a színprofil szabványosan leírja az adott résztvevő v. eszköz színtani tulajdonságait.

Ez tulajdonképpen egy színatlasz, mely megmutatja hogy meghatározott elméleti színértékeket (Lab) az adott eszköz hogyan értelmez. Ha van egy ilyen szabványos leírás, a feldolgozás során ez csatolható az adatokhoz, és a munkamenet következő stádiumában már helyesen értelmezhetőek a színadatok.


Eszközfüggő színkommunikáció


Eszköz független színkommunikáció

Color Management alkalmazásával elérhetjük, hogy egy adott állomány színinformációi ne torzuljanak miközben eszközről eszközre vándorolnak, hanem végig a kívánt színérzetet váltsák ki, és tartsák az eredeti színértékeiket.

Most már a legtöbb, grafikai reprodukcióval foglalkozó vállalat belátja, hogy valójában milyen nagy jelentősége is van a Color Managementnek az eredményes munkavégzésben, és ezért egyre nagyobb figyelmet fordítanak a megfelelő színkezelésre.


disztribúció:

efi



tecco



triangle



kiemelt forgalmazó:

epson


hp


canon

kiemelt viszonteladóink:

canon magyarország

heidelberg magyarország

színpatikusok

intergraf

© 2006 EPS Team Kft. - 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14. Lurdy Ház 1. emelet 105.
Tel: 06 (1)382-02-20, 382-02-22, Fax:06 (1) 382-02-21
E-mail: info@epsteam.hu